2015. november 3., kedd

Ajándékvadászaton


Ezen a héten igyekszem tartani a tempót a karácsonyi készülődésben, előző héten picit lemaradtam, a karácsonyi díszek átnézése még várat magára, mivel azok a pincében vannak, és a nyolcadikról nem igazán kívánkozik lemenni. De a férjecském magára vállalta a feladatot. Ajándékok terén is már pipálhatok a listáról. A gyerekek adventi kalendáriumához a hátralévő szükséges dolgokat beszereztem, még kellenek üres gyufás dobozok. Egy gyufásskatulyával állítottam be a helyi papírüzletbe, hogy tudjam a mércét, mekkora ajándékok is kellenek. Az eladónak csak úgy kiültek a szemei, hogy mit is akarok, de miután elmondtam milyen célból, felfogta. Fél órán át keresgélt velem a boltban. Nézelődtünk, jött az ötletekkel, a lehetséges ajándékokkal, én meg méricsgéltem, hogy bele passzol e a gyufásdobozba. Kissé szokatlan volt neki is kérés, mert nem is tudta mi  van az üzletjében, mondta is, hogy jóóól körbe kell neki is néznie, de kitartó volt. Aztán hazajövet a postaládánkban nem tudom milyen csodával határos módón karácsonyi képeslapokat dobtak be, megcímezve nekünk. Jobban szemügyre vettem honnan is vannak. Egy szervezet küldte, ahol testileg sérült felnőttek szájjal festett képeslapok gyártásával foglalkoznak. Hát pár percre le is ültem... 
Eredetileg saját készítésű képaslapokat terveztem küldeni, de ez annál is jobb. És hogy nem csappanjon meg a SK ajándékok listája, bővítem azt, de nem árulom el, hogy kinek szánom.


A bővített SK ajándékok lista új szerzeménye. Szeretném picit kipingáni és...



...éééés szalaggal díszíteni.


Az adventi kalendárium további beszerzett jutalom ajándékai. Fiús karkötő, szívecskék a lányoknak, kutyás matricák, hűtőmágnesek, tollra barbies tetők, lányos kulcstartók, karácsonyi mintázatú címkék.




A már említett  gyönyörűséges karácsonyi képeslapok.

Nincsenek megjegyzések: