2015. december 19., szombat

Halpucolás lévai módra


Tegnap Léván voltunk. Férjecském és anyukája Erika halat pucoltak. Náluk ez családi hagyomány, évek óta ketten pucolják a halat. És mivel hagyomány, szerettem volna ha idén nem marad el, így mindenképpen szerettünk volna időt szakítani rá. Engem is próbáltak belevonni, de mondom, hogy engem ne bámuljon egy döglött hal. Frászt kapok a haltól és annak szemétől, ahogy tekintete rám mered. Úgyhogy hagytam Őket, had nézze őket a hal, én tovább álltam, azaz bezártam magam a gyerekszobába blogot írni. Közben Oci ( Tamás apukája, akinek egyébként becses neve Péter, de mivel ő az apa, így Ocinak hívjuk, még én is:-)), időközben hozott nekem is egy kis szíverősítőt, hogy jobban menjen az írás. Nem panaszkodhatom, csak úgy jöttek a mondatok a "tollamból".

Megérkezésünkor három hal várakozott a kádban a "jeles" eseményre, amely alatt megszabadultak ( bár már úgy kimúlva akkor nem tehettek mást, így beletörődtek sorsukba) felesleges pikkejeiktől, szemeiktől, bőrüktől, egy szó mint száz, teljesen csupaszon, oldalt felvágva, bezacskózva, bedobozólva végezték. Hát szerintem nem így tervezték a Karácsonyt...De, hogy ne csak a rosszat lássuk az egészben, finom egészséges  "húsáért" esszük, így már eleget is tettünk a küldetésüknek. Nem gatyáztak velük sokáig, még mielőtt befejezhettem volna tegnap a  bejegyzésemet, már végeztek is. Természetesen képekkel is megörökítettem a családi hagyományt, kérem aki nem bírja a vért, ne nézze.:-)


Mintha a hal azt mondaná, óóó kérlek neeee!





 Közben anyu megérkezett az egész napos karácsonyi vásárkörútról, ahová keresztanyummal együtt mentek. Nagyon jó kedvvel jött haza. Megjárták a pozsonyi karácsonyi vásárt ( mi ott lakunk, mégsem tudtunk elmenni), utána Kittsee-ben voltak a csokigyárban, ahol finom csokikat kóstolgattak, majd késő délután még megálltak a Győrben is


Ezt a gyönyörűszép horgolt angyalkát (meg finom csokit, de az nincs képen) kaptuk anyutól ajándékba.


És amivel még lógok a tegnapi bejegyzésből. Befejeztem a harmadik csillagot is, ami meg kell hagyni tényleg nagyra sikeredett. Már az anyuék ebédlőjét dekorálja. Megvolt a várt hatás. :-)





Nincsenek megjegyzések: