A Titanic kiállítás


Erről már egy ideje terveztem bejegyzést közzé tenni a blogon, de valahogy sosem jutottam hozzá. Nem azért, mert időhiányban szenvedtem volna. Vagy másról jobban tetszett írni, vagy megfeledkeztem róla. Na de eljött a pillanat, és végre beszámolhatok életem talán legfantasztikusabb kiállítátásáról, amin még Karácsony előtt sikerült résztvennünk a szüleimmel. Péntekre időzítettük, előtte még közösen nálunk megebédeltünk, majd indult a banzáj. Tamás már előre lefoglalta a jegyeket.



 A bejáratnál fedélzeti belépőket kaptunk. Azon utasok bőrébe bújhattunk, akik a kártyán rajta álltak, plusz  pár adat, hogy képben legyünk kik is vagyunk. Az előtérben volt pár olyan más emlékezetes, történelmi esemény megörökítve, melyek abban az időszakban történtek, csak más volt lefolyásuk színhelye. Miután azt végignéztük, egy kisebb helyiségbe tereltek bennünket, ahol egy a történelmi, gigantikus hajó építéséről, annak körülményeiről és nem utolsó sorban tervezőéről láthattunk egy kisfilmet. Majd később, a számos információs nagy poszterek megtekintése után egy folyosóra kerültünk. Kiköpött olyan folyosóra, ahogy azt a filmben is láthattuk, és ráadásként zenealáfestésnek tengermorajt játszottak. Az embernek teljesen olyan érzete volt, mintha a valóságban is egy a hatalmas emberszállító hajón lenne és sétálgat a folyosóján. Bele is képzeltem magam az akkori korba, az akkori ruhakölteményekbe, csak sajnos nekem volt olyan oltári kalapom mint Rosenak, ahogy kiszállt a kocsiból abban az ominózus pillanatban. Noo de sebaj... Továbbhaladva, felocsudva a képzeletből visszatértem a jelenbe. Egy másik nagyobb helyiségben láthattuk milyen szobákban szálhattak meg az elsőosztályú utasok, milyenekben a másod-és harmadosztályú utasok. Hát mit mondjak, meg volt a különbség. Megtekinthettük azon eredeti, az óceánből megmentett tárgyakat is, melyeket étkezéskor, terítésnél, hajfésülésre használtak, de akattak köztük magán jellegű használati darabok is, mint pl. pénztárca, bőrtáska, másodrendű utasok ruhái és egyebek. Átsétálva a következő terembe, megpillanthattuk a Titanic nagy makettjét is, teljes nagyságában és pompájában, és híreket olvashattunk hasonló hajótörésekről a későbbi években. A következő megállóban már, mint utasok, szembesültünk a nagy jégheggyel, melyet a hatás kedvéért kisebb változatban el is készítettek, hogy átélhessük, milyen érzés egy jéghegyet megtapintani. Ahogy sodróttunk a történésekkel olyan újságcikkeket olvashattunk, melyeket akkor a sajtó közölt tele információval az állítólag elsüllyezthetetlen hajóról. A jéghegy csapodása után pár órával már az óceán fenékén landolt. Végezetül, a hajó elsüllyedése után, talán nyolcvan évvel, felderítő hadjáratokat indítottak,  az ezek során megtalált hajóroncs makettjét is megtekinthettük, és olvashattunk ennek a még ma is jellegzetes, és oly sokat emelgetett hajószerencsétlenség utolsó túlélőjéről is, aki sajnos ebben az évben hunyt el. Kifele menet megnézhettük az információs táblán, hogy mint a hajó egyik utasa, túléltük, vagy elvesztünk a hajó süllyedésekor. Jelentem, még egy hajótörés sem fogott ki  sem rajtam, sem férjecskémen.



Ezeket a fedélzeti belépőket kaptuk.


Én voltam a 35 éves Rosa, Stanton Abbot felesége, aki elhagyvaa férjét, fiaival utazott.




Tamás a 36 éves Cardeza (többször járt Szlovákiában, a hajótörés után ide tértek vissza)   "bőrébe bújhatott" aki az édesanyjával utazott. Cardeza felesége Magyarországon élt, azonban édesanyja ragaszkodott hozzá, hogy fia a Titanic fedélzetén kísérje haza. Nekik volt a legdrágább szobájuk, két hálószobával, egy nappalival és saját sétánnyal. 


A már említett folyosó.



Az elsőosztályú utasok kabinjai.


Ilyen szobákban voltak elszállásolva azok az utasok, akik akkoriban nem engedhették meg maguknak a nagy luxust. Négyen voltak egy szobában, ablak és WC nélkül. Forrás google.



A hajó makettje.


Így találtak rá az óceán alján.


Ezt nem lehetett kihagyni. Bár a részemről megelőzte egy kis nem akarok mindeki előtt fotózkodni, mindenki minket bámul majd féle szóváltás, ami kb. így nézett ki: "de nem akarok, de igenis akarsz, dddee nem akarok, ddde igenis akarsz".

A kiállítás után már más érzés volt megnézni újra a filmet, más fényben tekintettem a történtekre.


Aki esetleg több történelmen alapuló tényre és számokra kíváncsi, annal ezzel tudok szolgálni.


5 megjegyzés

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nyisd ki, ha..... levelek ajándékba

Karácsonyi díszek papírból 2