2016. március 30., szerda

Sorozatajánló #2: Kegyetlen tánc


Ismét egy sorozatajánlós poszttal jelentkezem, másodszor ebben a hónapban. A sorozat címe Kegyetlen tánc( Flash and Bone), amire teljesen véletlenül bukkantam rá a szívesen olvasott bloggereim posztjai között. Már az ismertetős kis videó is nagyon kecsegtető volt, legalább is számomra. Egy szinte új sorozatról van szó, melyet egy amerikai tv-csatorna kezdett el sugározni még tavaly novemberben, nagy sikerrel, ugyanis az első évad nem volt elég. És nekem sem elég, de még sajnos várni kell, míg tv-adásba kerül a következő évad. 



Először is szeretnék egy személyes jellegű jellemzést írni magáról a sorozatról. Már a témája is megfogott. Balett-táncosokról szól, és azok igazi háttéri életéről, hogy nagyon meg kell harcolni, azért, hogy egy ilyen világban sikeres tudj lenni. És mivel tudjuk, hogy a mai világban nem minden csak az Isten adta nagy tehetségről szól, a film bemutatja az eléggé durva, igazi mai stílust, ami előresegíti az embert. A filmet egyrészt a balett miatt kezdtem el nézni, de idővel, pár rész után, jöttem rá, hogy a szépség, csillogás és siker mögött milyen bonyolult dolgok is lapulnak. És ahogy már pár sorral feljebb írtam, a film kissé durvább a szokottnál, de ez senkit sem riasszon el. Megéri. 



A történet középpontjában egy komplikált múltú fiatal lány áll, aki nem adja fel álmait, és megszökik édesapjától és bátyáttól. Sikeresen felvételizik a new yourk-i balett társulatba, ahol viszont a régi tagok nem fogadják a legszívélyesebben. Később ezt tetézi az is, hogy mindjárt főszerepet kap egy rá szabott darabban, amiért egy piszkos ajánlatnak eleget kéne tennie. De nem így tesz... Elkezdődnek a féltékenységi hadjáratok ellene, akik között a szobatársa is ott van. Eközben küzd egy körömsérüléssel, egy igazán új helyzettel a siker érdekében, valamint saját démnojaival, melyek gátolják az önkifejezésben. Egy ideig sikerül bátyja elől titkolnia hollétét, de mikor az felkeresi és meg is találj a nagyvárosban, bontakozik ki jobban a lány sokáig csak sejtelmes részletekben felfedett múltja. És akkor jön a döbbenet....Hogy ténlyeg, ez igaz lehet? Egy abszolút nem mindennapi, már-már taszító testvéri kapcsolatra derül fény, aminek nem tisztázódott minden egyes részlete az első évadban. Ahogy telik az idő, Claire (a főszereplő) úgy oldódik fel a főszereppel járó feszültségből, és így minnél ünnepeltebb lesz a rendező és a koreográfus szemében. A siker nyújotta örömteli helyzet a darab bemutatóján csúcsosodik ki, amikor egy profi balett-táncoshoz méltó tökéletes előadásban van részünk. És ez az évad utolsó része. A filmkészítők tudták hogyan hatni a nézőkre, mert a vége nem teljesen egyértelmű...Így várjuk a folytatást...




A sorozat különlegessége, hogy a főszereplő Sarah Hay valóban balett-táncosnő, korábban csak a szintén ebben a műfajban utazó Fekete Hattyúban szerepelt, de mellette olyan színészek tűnnek fel, mint Ben Daniels vagy éppen Damon Herriman. A Flesh and Bone – Kegyetlen tánc alkotója pedig az a Moira Walley-Beckett, aki rettenetesen erős Breaking Bad epizódokat (Fly, Bullet Points, Bug, Ozymandias) írt.- filmsor. net.

A képek és videó forrása: google

Nincsenek megjegyzések: