2016. április 5., kedd

Heti újdonságok #1


Ez a tavasz valahogy nem csupán a kellemes meleget hozta magával, hanem az én agy tekervényeim is beindultak. Ez az aktivitás a blog írást is érinti. Nemrég, inspirálódva egy blogról, jött az ötlet, mi lenne, ha még egy újabb rovatot indítanék a blogon. Erre gondolom a címet követő sorszámból nem volt nehéz következtetni. Szeretnék minden olyan használati eszközről, ételről, olvasmányról ill.blogról, vagy bármi olyan másról heti rendszerességgel (ha lesz minden héten valami új-LIDL) beszámolni, ami úgy érzem, hogy említést érdemel ilyen formában. Azt talán előre bocsájthatom, hogy itt-ott előfordulhat szépség ápolási bejegyzés. Azonban akik ismernek, tudják, hogy nem vagyok egy beauty fan, de azért az alap felszereltséggel én is rendelkezem. Minden erőmmel azon leszek, hogy ne legyenek unalmasak az ilyen posztjaim. 

Amit az első részben láthattok:


A rúzsok mellett valahogy egy ajak balzsamot hiányoltam a készletből. Volt is nekem egy Labello-m, amit aztán úgy eltettem, hogy máig nem tudom hová lett. Talán túl mély volt a ridikülöm és elnyelte. De sebaj, már éppen kifogyóban volt, és szükségét éreztem az utánpótlásnak. A nagy bevásárlásunk alklamával akadtunk össze. Először csak nézegettem, aztán valami csoda folytán a bevásárló kocsinkban végezte. Nekem nagyon tetszik a csomagolása, több ízesítésben is volt. Én a kakaós, vaníliás és a rózsás közül az utóbbit választottam. Nagyon kellemes az illata, és persze az íze is. :-)


Egyik reggel arra ébredtem, hogy a kozmetikus katalogból rendelt nappali arckrémem tégelye üres. Előtte mondogattam, hogy áááá még van időm, majd rendelek. Hát a rendelésből végül is nem lett semmi, így ezt az arckrém is jött velem a bevásárlás alkalmával. Gazdag volt a kínálat, nehéz is volt választani, férjecskémmel sikerült is éles vélemény váltásba bonyolódni, főleg az árak miatt. Még Nivea-s arckrémem nem volt, gondoltam itt az ideje teret adni a változásnak, és a gyümölcs illatúakat most kicsit mellőzni. Eddig nagyon bejön, hamar beszívja magát az arcbőrbe, az állaga is más, sűrűbb, mint amiket eddig használtam.


Lehet, már elegetek van a nagy bevásárlásunkból, de ez a női munkás kesztyű is ilyen szerzemény. Ezt azonban férjecském rakta a kosarunkba. Ugyanis tudja, mennyire egy aktív ember vagyok,ha elkap a hév, és ezért is szeretné, hogy ilyen ódon is védjem kecsóimat. Eddig még nem volt bevetésen, bár a hétvégén volt rá lehetőség (helyette az övét használtam), de nem bánkódom, mert alkalom lesz még bőven.


Már nem is kell mondanom, tudjátok mikor vettük...:-) Minden ilyen alkalommal feltankoljuk a "rágcsa" készleteineket. Úgy gondoltuk, mi is kipróbálhatunk ilyen ínyencséget: két fajta (sajtos és sós) chips két különböző ízesítésű (paprikás és sajtos) mártogatóssal. Bennem csak a sajtos mártogatós nem hagyott bennem mély nyomot. Jó Barátok sorozat maratonhoz pont kiváló.

Pár napja találtam rá erre a blogra, már nem is tudom, hogyan. Beleolvasgattam, és nagyon tetszik, amiről és ahogyan ír. Igazándiból minden érdekes témát érint. Találhatunk benne személyes, mély érzelmeket sugalló írásokat is, kreatívkodni vágyók és főző tudományukat szélesíteni vágyó feleségek is találnak maguknak tetszésre valót. És még hab a tortán, hogy a blog szerzőjét már ismerem, igaz nem személyesen. Azon az őszi szemináriumon volt műsor vezető, melyen Kriszti unokatestvéremmel voltunk.

Remélem olvasható volt az első heti újdonságok bejegyzésem.











Nincsenek megjegyzések: