Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2016

Örömömre szolgál #43

Kép
hogy megszületett Erika barátnőm kislánya, Léna. Előző nap éppen arról beszéltünk, mikor kell menni a szülőszobára,hogy szépen ment a csempézés, borozgatás Judittal és Beával, nagyon jó volt, ment a csajos duma, aztán hétfőn kávézóban ülni Beával, így várva a vonatra, szuper jót beszélgettünk, röhögések házépítéskor, már becsomagolni pár doboz cuccot, hogy szóbaelegyedtem egy  helyi szomszéd bácsival, csak érdekes, hogy pont most, mikor nemsokára elköltözünk, hogy anyukák köszönnek a játszótéren, párral már többször találkoztam, pedig ha tudnák, hogy nem is az enyém a gyerek, hogy egy éves a blog, hétvégén napi többször elsétálni a Kis-Duna mellett,hogy férj tegnap haza tudott jönni ebédre, túros tésztát csináltam neki pirított sonkával, azt nagyon szereti,hogy férj, vasárnap este egyedül jött vissza, és még este  megöntözte a virágaimat, salátás kis füzetkét kapni sógornőmtől, már egyet ki is szemeltem belőle, hogy jó lenne elkészíteni.

Az első év...

Kép
Egy évvel ezelőtt ezen a napon, ami hétfőre esett, írtam meg ez első blogposztomat. Rövidre sikeredett, de emlékszem milyen nagy adag félsszel nyomtam meg a közzététel gombot, ami csak egyett jelentet, hogy én blogot kezdtem írni. Az inspiráció sógornőmtől ,Krisztától jött, aki már akkor évek óta blogíró volt. Sokat mesélt róla, így aztán felmerűlt bennem is, hogy én bloggernek állok. És álltam is, és ez egy éve tart. Azóta sok mindent osztottam meg nemcsak  a nagy közönséggel (remélem azért olvasnak is), de magammal is, hiszen egy ilyen új területen az ember magáról is sok mindent megtud. Az eddigi statisztika: 218 blogbejegyzés, 5 rendszeres olvasó, 11,139 oldalmegjelenítés, és talán a legnépszerűbb poszt a Titanic-kiállításról szóló.
Az igazat megvallva, sosem gondoltam volna, hogy én egyszer egy blog első évfordulóját ünnepelném.  Fura ez így, még mindig. Blogszülinap. Ezelőtt még nem is tudtam, ismertem blogokat, de még azzal sem voltam tisztában mit takar maga mögött ez a szó. De …

Cseresznyés pite

Kép
Az előző hétvégén bátyáméktól kaptunk egy nagyobb adag cseresznyét. Eredetileg dzsemet készültem belőle főzni, de máshogy alakult, és nem is bánom. Szerdán vendégeket vártunk. Tamás keresztszülei a városban voltak pár napot, így bejelentkeztek hozzánk látogatásra. Nagyon örültünk neki, mert már többször szó volt róla, hogy jöjjenek el hozzánk...Szóval adott volt már két dolog: vendégek és a cseresznye. A harmadik dolog véletlenszerűen akadt rám. Az egyik gasztroblog írója, Nea (recept a link alatt) osztott meg aznap egy gyors cseresznyés süti receptet. Így kaptam az alkalmon, és az uzsonna mellé (házi kenyér és házi halas-zöldhagymás kenő) megsütöttem a gyümölcsös sütit. Egyébként nagyon szeretem a gyümölcsös pitéket, mert lehetőséget ad a szezonális gyümik felhasználására, sőt kombinálni is szeretem. Ez azért is jó, mert tudjuk, hogy friss és kezeletlen gyümölcsöt eszünk. Télen nem annyira élvezet az üzleti, behozott déli gyümiket majszolni.  Maga a recept kevert, sütőformába öntös fa…

Házprojekt: festés és csempézés

Kép
Az elmúlt négy napban ismét sok munkát sikerült véghez vinni, természetesen nem egyedül, jött a család is. Még csütörtökön indultunk kora délelőtt itthonról. Reggel bepakoltam pár doboznyi cuccot, és szépen lejegyeztem a költözős füzetkémbe, hogy tudjam, melyik bozoban mi van, a dobozokat pedig elláttam kisebb papírcetlivel, színek és szobák szerint különböztettem őket. Azokat ki is pakoltuk a háznál, utána elvittük az az Astránkat szerivzre bejelenteni, sajnos csak jövő hétre kaptunk időpontot, mikor is átellenőrzik a kocsit az éves műszaki vizsga előtt. Még jó, hogy külön autóval mentünk, gondoltuk a fehérkét ott is hagyhatjuk mindjárt. Ezt követően beszerzési hadjáraton voltunk, megvan a WC, ülőke, mosdó szekrénnyel, tükör, csemperagasztó meg minden ami kell hozzá...Bele is fáradtunk, főleg a nagy meleg miatt, 35 fokban jártunk fel s alá két autóval. Még aznap nekifogtunk festeni. Még egyszer lefestettük a foltos részeket az előszobában, majd még este a technikai helységet. Jó késő…

Örömömre szolgál #42

Kép
férjjel együtt a házon dolgozni, hogy mindig van segítségünk, férj keresztszüleinek látogatása, nagyon örülünk, hogy még a lakást meg tudták nézni, sok-sok cseresznye és a finom pite belőle, pénteken a Kis-Duna partján kezdeni a reggelt, csak néztem a folyót, a zöld fákat, a úszkáló kacsákat, annyira nyugtató és relaxáló volt, hogy csak úgy jöttek a blog téma ötletek, sőt még jegyzeteket is írtam a mobilomba, hogy már nem kell sokat aludni, és sok ilyen reggelem-reggelünk lehet, Erika barátnőmmel dumcsizni, remélem sikerült jó tanácsokkal ellátnom őt, foci EB-t nézni férjjel, és örülni a magyar góloknak, a kedves szomszédok, annyira jó érzés, mikor mindig mosollyal fogadnak, beszélgetünk, érdeklődnek, úgy szívből, sőt az egyik szomszéd csaj gyerekeivel játszottam, Panni imádta volna a trampolínt, mikor a testvérem (báty) megért és nem kell szabatkoznom, hogy miért voltam olyan amilyen,alacsonyan szálló gólyát látni, de nem a mi házunk felett,plusz csoki a szomszéd nénitől, meghálálta …

Gyors csokis-epres

Kép
Valahogy lemaradtam mostanában a receptes posztokkal. Mármint nem a sütés részével, azzal nincs gond, hanem a bemutatás részével. Megsütöm, lefotózom, és ott mintha elvágták volna, nincs tovább. Pedig még van ilyen megakadt sütős megosztásra váró recept. Amit ma posztolok, az még a múlt hét gyümölcse, mikor is Kispeti nálunk volt. Kaptunk Léváról epret, aminek egy részét sütésre, a másikat dzsemre használtam. Nemrég ráakadtam egy szimpi sütis blogra, és ott erre a gyors nasira. Kispeti éppen jó kedvében volt, gondoltam kihasználom az alkalmat. A gyereket beletettem arra a kis időre az ülésébe, fel tettem az asztalra. Nagyon bejött neki, magasan volt, és így belátott mindent. Nézelődödt is a kicsike. Mivel nem kell hozzá sok alapanyag, de idő sem, tényleg 20 perc(max. fél óra gyerek mellett) kész van. Szeretem az ilyen típusú sütiket. Mert igaz nem vagy egyedül, de azért csinálnál  valami felnőtteset is a gyerek mellett, ez pont megfelel. És ő is élvezte, mert közben figyelt, nézett, me…

Házprojekt: a mennyezet és festés

Kép
A ház építős posztokat általában hétfőnként írom, de csak tegnap este jöttünk vissza. Ezalatt a négy nap alatt hatalmasat ugrottunk megint előre. De vegyük  csak szép sorjába, mert ma van miről írni. És ennek nagyon de nagyon örülünk, mert innentől számítva négy héten belül költözni szeretnénk. A terv ez, de ha nem sikerül, az sem katasztrófa. 
Még csütörtökön este megbeszélés miatt le kellett menünk a házhoz. Aznap a mennyezetet csinálták a szakemberek. Szerintem ezres sebességre kapcsoltak, mert egy nappal előtte kezdték, és akkor már csak a nappali  és a garázs maradt el. Hétfőn még két mester ember jöttek folytatni az apróbb munkálatokkal. Nagyon izgatottak voltunk az úton odafele, mert ezzel az újabb nagy változással megint teljesen más hatása lesz a háznak. És így is volt. Beléptünk a terasz ajtón és jött is a várva várt hatás. Már szoba hatása van minden helységnek, melegebb érzetet ad és visszhangzik minden. Mi csak a csodájára jártunk minden szobának, többször is. Aztán megjöt…