2017. május 4., csütörtök

Örömömre szolgál #61




  • hogy bár megint nagyon padlón vagyok, de képes voltam helyrerázódni egyedül is, nem kellett hozzá férj, hogy legalább az ágyból keljek ki, 
  • hogy képes vagyok megírni a mai ÖSZ posztot, 
  • a néha-néha előbukkanó meleg napsugarak, 
  • közös filmezés Bea barátnőmékkel,
  • Zsófi mai látogatása,  épp időben jött, frissen sült almás pitét ettünk, lementünk a Duna partra sétálni, pitypangok bóbitáit fújtuk el, volt egyet közösen, kacsáztunk a folyónál, és sétáltunk, 
  • sünit látni este a fűben, 
  • kicsit rendezgetni a házban, rendet tenni, úgy éreztem mintha azzal együtt a lelkemben is rendet tettem volna, na de meddig, 
  • mikor nem bírok magammal és a keddi szokásos virágrendezgetés közben a az egyik orchideámról letöröm az egyik ágat, és nem szentségelek, hanem vízbe teszem és már szebb is lett tőle az étkező, 
  • mikor Zsófi azt mondja, hogy én mindig olyan jókat sütök, 
  • váratlanul összefutni egy kedves volt kolléganőmmel, és leegyeztük, hogy beszélgetünk  majdfegy kávé mellett, 
  • szivárványt látni és nézni a házunk felett.
A mai bónusz.

Nincsenek megjegyzések: