Irány szánkozni!

Vasárnap reggel felpakoltuk a három nem saját gyereket, és elmentünk szánkózni Selmecbányához közeli dombokra. Nagyon sok hó volt ott, olyannyira, hogy nehéz is volt először megfelelő szánkózási felületet találni. Aztán egy félreesett erdős útra a dombok között esett a választás. Élveztük a friss, hideg,  minden mentes levegőt, a nyugalmat, a csendet, hogy csak mi vagyunk ott. A gyerekek is nagyon felszabadultak voltak, nagyokat sikongottak, ha megindult a szánkó a lejtőn, hógolyóztak, hógolyókat gurítottak le a domboldalról és szurkoltak, hogy minnél nagyobb legyen a golyó és tovább guruljon. Egyszóval bolondoztak. 

Hamar eljött a kaja idő. Készültünk. férj megvette a lehető legnagyobb kenyeret falunk pékségében, s abból gazdag szendvics kenyereket csináltunk. A nagy fehérségben, friss levegőn, elégedett mosolyokkal az arcokon ettük meg az elemózsiát.Senki sem nyafizott, hogy hideg van, hogy izé-hozé, mindenki hangulatosnak találta és élvezték. Aztán tovább indultunk. Több kanyarnyi szánkózás után meghallottunk egy vízesést. Persze mindegyik gyereknek le kellett mennie oda. Férj biztos kezei között mindenki épségben leért, megnézték lenn a domboldalban is a havat, meg a vízesést, majd feljöttek. És azt meg kellett örökíteni. Ahogy Zsófi megcsúszik, nagyon röhög magán, férj is röhög, mindenki röhög, de azért segítsünk már neki egyszerűen képért kiáltott.😊

Pihenésképpen betértünk egy kedves kis panzióba teázni. Nem volt ott senki, a kiszolgáló néninek szó fosása is volt bizony. Gondolom hiányolta a társaságot.😊 Utána megnéztük a környéken lévő tavakat, tettünk egy nagy kört majd mentünk, amerre éhes hasunk vitt. 

A nap zárásaként bekukkantottunk még a Salamandra sí központba is, és naná persze hogy le kellett fotózkodni a gyíkkal.😊 Az ottani tavat sem hagyhattuk ki, megnéztük a sí pálya lenti részét, ahol majd szeretnének férjjel síelni tanulni. Csak ne hogy engem is rávegyenek!😁

Már kezdett sötétedni, így hát elindultunk. Egy közös hurráááá kiáltással búcsúztunk a selmeci domboktól és hótól. Zsófi fél óra múlva megkérdezte, mennyi még az út, aztán csend lett hátul. Az ikrek, annak hallatára, hogy még egy óra az út haza, jobbnak látták inkább kidőlni és teljesen magukba mélyedve élvezni az utat. 

Dombokon, hegyeken

Férj már türelmetlen, hogy még nem volt beszámoló az utolsó hétvégés kirándulásunkról. Ja,  igen és kérte, hogy vegyem a figurát mesélősre. Hát megpróbálkozunk vele, azt mindenki döntse el mennyire vettem mesélősre a figurát.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Tátra. Tudjátok az a magas fajta, gyönyörű szép hegyekkel, meg fenyőfákkal, már amennyi maradt a nagy vihar után. Élt, éldegélt, megélt sok évet, évszakot, számtalan turistát. Köztük minket is. Megjegyzem mindezt ma is gyakorolja és megéli.

Egy szép napon a Veress palota (nem szeretek túlozni, csakis a hatás kedvéért) ura lefoglalt egy ellenállhatatlanul hangzó all inclusive szálláshelyet, s majd egy másik szép napon lovas paripánkat  (aki egyébként sok lóerővel bír) megrakva minden lehetséges szükséges öltözékkel útnak indultunk. 

Nagyon izgalommal a lelkünkben róttuk paripánkkal a kilométereket, közben gondoskodtunk drága lovunkról, hogy ne szomjazzon. Meg is hálálta, újult erővel szelte az utat, úgy, mint még soha, s egy szép délutánon, megannyi úti viszontagság után, elérkeztünk utunk végére Megpillantottuk őt. A kacsa lábon forgó (szintén csakis a hatás kedvéért) édes kis fa házikót a halas tó vizén. Ez viszont nem mese. Lábakon állt, csak nem éppen kacsa lábakon.😊

A fogadós (hogy értsd, recepciós) nagy örömmel, és szeretettel fogadott minket. Ellátott minden szükséges tudnivalóval, majd szerény kis csomagjainkkal elfoglaltuk a szállásunkat. Egyszerű, de egyben vidám és otthonos hangulatával azonnal belopta magát a szívünkbe. 

Ezután a heted hét országon is ismert Csorba-tóhoz vitt kedvenc lovasom. Sétáltunk a káprázatos, mesés természetben, és gyönyörködtünk volna a tó varázslatos erejében, ha nem lett volna akkora bazi nagy köd. Miután a séta kiszívott belőlünk minden életerőt, a Nefeljts szálloda nyújtotta masszázs, wellnes procedúra és arckezelése által születtünk újjá, majd a konyha fő szakácsa jobbnál jobb étkekkel kényeztettet minket, valamint a szálloda többi népét is. Este, mikor nyugovóra tértünk, elég volt pár percre orrba szippantani a friss hegyi levegőt, és máris álom országban találtuk magunkat.

Talán már említettem, hogy nagy volt a köd.

Majd jött a másnap, ami sok szépséget, és élményt tartogatott a számunkra. Reggeli után felnyergeltük paripánkat, aki egész úton nagyon kézsségesen állt a szolgálatunkra. Pár kilométerrel arrébb egy hegyi turisztikai csomóponton a világ több országából érkezett (Anglia, Hollandia, Wales, Malajzia, Csehország, Skócia, Lengyelország USA) derék legények mérték össze erejüket és tudásukat jégszoborkészítésben. Nagy erők csaptak ott össze, szinte érezni lehetett a hideg, hegyi levegőben is azt a feszültséget, amit egy mindent elsőprő izzó, verejtékes munka csak okozni tud. Később elmélyültünk a tátrai jeges dóm szépségében is.

Utána nekirugaszkodtunk a hegyi turisztikának, életem talán legnagyobb ellenségének, de mint utóbb kiderült, nem is a legnagyobb, és nem is ellenség. Végtére is nagyon élveztem így összegezve, az elején kellett kis idő, hogy összebratyizzak a föl-le-föl-le járással. A sok talpalásért káprázatos táj, és szinte fehéren csillogó vízesések látványát kaptuk kárpótlásért. 

Földgömb jégből.

A Csorba-tó közepén.

A kirándulás utolsó napját is szerettük volna a lehető legjobban kihasználni. Ha már így belejöttünk a hegyi turisztikába, és élveztük a hegyi friss levegőt, következő úti célunknak egy kevéssel több, mint fél órás turista célpontot tűztünk ki. Az úton továbbra is élvezhettük Tátra "meleg" vendég szeretetét. A hegyre felfele napsütéses időben volt részünk, néha-néha már melegem is volt, hála a csúcs szuper turisztikai felszerelésnek. Felérve a hegyre, a 40 perces teste-lelket megizzasztó gyalogolás után, ahogy megpillantja valaki a szeme elé táruló havas, jeges látványt,  az ember szinte azonnal elfelejti minden nyűgét-baját. Nem is lehet nem megállni pár percre, és nem magunkba szívni azt a levegőt, a napfényt, és hagyni, hogy szemünk  gyönyörködjön. Innen már nem volt messze a vég cél, ahol a start várt minket. Eljutni a fenyőfák teteje közt épült járdára és annak végén lévő kilátóra, már rég dolgozott bennem. Ott annyira hideg volt már, hogy még a mama bugyit is elviselné az ember. 😊 

Hihetetlen jó, és felszabadító érzés volt a fák felett, között menni egy fa járdán, és még annál felszabadítóbb volt, mikor felértünk a kilátó tetejére, ahol a több méteres fenyőfák is kisebbnek tűntek.

Egy-egy helyen ilyen tájékoztató táblák voltak elhelyezve. Főleg a természet védelem fontosságáról szóltak. De gondoltak a gyerekekre is. Itt is láttam olyan keresd meg a párját pexeszós játékot, forgatós kis tábla formában kivitelezve.

Legfent. Itt sok elvetemült besétált a kilátó, hálóval kibélelt közepére, ahonnan lelátni annak teljesen az aljára. Mondom, kössz nem, nem szeretnék kitaccsolni a népre.

 A lefele úton. Itt már szinte suhantunk.😊 Előtte olyat kajáltunk, mint a csuda, nem gondoltam volna hogy egy hegyi büfében fogyasztom el eddig a legfinomabb hamburgert. És a másik csoda, hogy mint lapi földinek (ezt azuram találta ki) a napsütötte, havas hegyes táj szolgált látványnak, így fokozva az élvezetet. 

Kicsit szomorúan, de annál szebb élményekkel indultunk haza. Megbeszéltük, hogy valamikor nyáron is ezt újra át szeretnénk élni.

U.I.: Sorry, a közepe tájától kifogytam a mesélős figurából, de annál jobban belejöttem az úristendejókirándulásvolt fajta beszámolóba.😊

Hello január, hello 2018!

Talán még így kicsivel több, mint egy héttel sincs késő köszönte az új hónapot, na meg persze az Új évet sem. Hát mit is mondjak...Szilveszteri hangolatunk sem hágott a tető fokára. Kettősünkhöz híven szépen, s nyugodtan el eszem-iszomoztunk, Gilmore girls maratont tartottunk, sétáltunk a faluban, éjfélkor pezsgővel koccintottunk, s egyik, majd a másik ajtóhoz(bejárati ajtótól a terasz ajtóig) rohantunk tüzijátékot nézni.

Aminek úgy örülök, hogy az ünnepek alatt sok alkalommal választottuk a tv előtti henyélés helyett a test mozgást, a sétát. Hideg sem volt, sőt, néha szinte túlöltözöttnek éreztem magam, de a séta végén már jól esett a plusz réteg. 

Másnap, az új év első napján anyuékat áthívtuk forralt borozni. Karácsonykor egyébként is azt szeretett volna készíteni, de nem volt hozzávalója, így örült is neki, mikor felhívtam. 

Aki már régebb óta olvas, tudja, hogy a hónapvégi összegzésben térek ki a jövő havi tervekre is. Ez most kicsit megváltozik azzal, hogy két fele veszem, és külön-külön posztban lesznek. 

Nehéz megmondani, mit is várok nemcsak az új hónaptól, de az új évtől is. Persze most is ami lehet, előre megtervezek. Szeretem, ha rend van nemcsak magam körül, de a teendőim és gondolataim körül is. Nos, tán fogjunk is neki!

Blog

Már annyiszor, de annyiszor szerettem volna új, más témájú posztokat hozni, de nehéz időszakon vagyunk túl, és ez eléggé lehúzott minden igyekezetem ellenére is. És  bizony meglátszott a blogon is. Írni viszont szeretek. Egyre jobban. Úgy tervezem az Örömömre szolgál visszatér. Valószínű, hogy más napokon, és más öltözetben, vagy csak címmel. Gondoltam életmód jellegű témákra is, továbbá, hogy fejlődöm  ECO LIFE téren. Az elmúlt hetekben, talán az Isten közreműködésével, megtalált egy szegény körülmények között élő csehországi  gyerekes anyuka. Erről is szeretnék írni.

Olvasás és fejlődés

Bár ezen a téren sosem állította fel semmilyen jellegű listát, most azonban két könyv is szerepel az élen. Itt már tettem róluk említést. Továbbá magamba szippantani annyi szak tudást, amennyit csak bírok. Már szemezgettem egy újabb kurzussal. Egy kismama masszázs tanfolyam Trencsénben. Még gyűjtöm össze a bátorságom, hogy elmenjek. És ha már a szoptatási kurzus első nekifutásra nem jött össze, már kinéztem, hova mehetnék máshová megszerezni a laktációs tanácsadói oklevelet. Ha már fejlődés, akkor személyfejlődés is. Hiszen az élettel egyetemben mi is változunk, s engedni kell, hogy elérjenek hozzánk a új lehetőségek,  vélemények, s nem engedni mások negatív, lehúzó életének. 

Januári tervek

• a hétvégén Tátrába megyünk, nem kiborulni a nem síkságtól és a sok hótól, 
• meglátogatni Reni barátnőmet és kislányát Lucát, 
• újra meseterápiás estre menni, kellett egy kis szünet, túl sok éppen nem kellemes emlékeket és érzéseket váltott ki belőlem,  
• MNLJ klubestre menni, 
• KisPeti keresztfiúnknak remélem majd tetszik a szülinapi ajándéka, 
• a dolgozó szobába motivációs táblát készíteni, már csak egy parafa tábla kellene.

Állok elébe az Új évnek! Remélem rosszabb nem lesz, mint az óév. 

Decemberi visszatekintő

December. Igazán emberes hónap volt. Nem is az időjárás miatt. Az igazán "kimutatta a foga fehérjét", ellenkező értelemben. Persze voltak mínuszok, meg egy kis hó (éppen Miki hozta el nekünk a fehér csapadékot), de úgy összegezve inkább mondható erősebb ősznek, mint zimankós télnek. Az emberességet másra értettem, már-már annyira az volt, hogy az év legvártabb ünnepét sem tudtuk úgy megélni, ahogy azt szerettük volna. De ez nemcsak arra a pár napra volt jellemző. Az egész nincs ünnepi hangulatom érzés végig kísért az adventi várakozásban is. Tavaly sokkal nagyobb elánnal díszítgettem a házat, idén sem maradtak el, viszont egy-egy dísz elem elhelyezése nem váltotta a ki a lelkemben azt az ismerős érzést. Talán az adventi koszorú gyertyájának meggyújtása, mikor az ember mélyen elmerül a láng színeiben, álltam le pár percre megnyugodni. De hogy ne hozzuk vissza az elmúlt időszak szomorúságait, mivel azon már változtatni nem tudunk, nézzünk vissza picit, mi is történt velünk, körülöttünk decemberben.

Munka

A MK csapatával megültük az évzárós összejövetelt. Összegeztünk ismét, mit értünk el az előző ülés óta, megkereszteltük a Multikultikids-es kiadványunkat, ahol több szakember írása között én is szerepelek egy cikk erejéig Szülési tervezet címmel. Motivációs tréninget is tartott nekünk egy kedves kolléganőnk. Nagyon jó az ilyen, mert nemcsak, mint egy-egy szakmabeli vagyunk jelen, hanem egy csapatként, akik magánemberek is, és ez jót tesz a közös munkának. Főnökasszonyunk elhalmozott minket Miki csomagokkal, nem mellékesen fizuval és egyéb tárgyi figyelmességgel is. Tanácsadás terén is szorgalmaztuk a reklámot, de ebben a FB most már nem annyira partner. Voltak új jelentkezők, és egyre olyan más falvakból, amelyekről eddig nem is hallottam. A weboldalam is egyre több szak bloggal gyarapodik. Már többször felvetette férj ezelőtt, hogy indítsak szakblogot, de mindig tartottam tőle, míg el nem kezdtem és éreztem rá az ízére. Most már jönnek az új téma ötletek. Apropó írás. Megjelent egy újabb szak cikkem egy helyi hetente megjelenő újságban, és már el is küldtem a január szám egészség rovatának tartalmát. 

"A gyerekek legjobb érdeke."

Merre jártunk, mit csináltunk?

Én időben elkezdtem az ajándékok beszerzését, de hát nem lepődnék meg, ha a végén ne jártuk volna férjjel egy héttel Karácsony előtt az Árkád boltjait ajándék les céljából.Mert ugye bár, mindig akad valaki, akinek nehéz venni ajándékot. De végül is egész nagy nyugalomban lezavartuk a nagy ember kavalkád közepette, akik eszeveszetten vásároltak. És ha már a szomszédos magyar városban jártunk, ki nem hagyhattuk a karácsony vásárt, ahol talán a világ eddigi legfinomabb lángosát ettük, és legfinomabb forró csokiját ittuk.

Még december elején a drága szomszédasszonyaimmal mandala festésre mentünk, amiről már többet áradozni nem szeretnék, mert már ennél több csöpögősnek minősülne. 

A csillagászati szak körre most csak egyszer jutott alkalom, a szünetre és a rövidített tanítási napra való tekintettel a tervezett második alkalom elmaradt. 

A hónap közepe felé megünnepeltük Panni kereszt lányunk 5! szülinapját. Nagyon szép díszítéssel, tortákkal és igazi gyermek-lelkesedéssel vártak bennünket. A kicsi-nagylány nagy izgalommal beszélt nekünk, mit is kapott már a eddig, gondolom inspirációnak szánta.😉😊. A felköszöntés után rögtön neki is fogtunk megfejteni a fejlesztős könyvek feladatait, és még gyorsan színeztünk egy kicsit a naaagy tortázás előtt. Panni akkora szeleteket vágott nekünk, hogy abban benne volt az egész évi cukor fogyasztásunk. De sebaj, itt most nem a mért számít, hanem az, hogy ő maga (majdnem, apa keze azért ott volt) vágott nekünk az ő tortájából. 

Ja, igen. Voltunk még filmvetítésen is, melyet falunk kultúrházában rendeztek meg. Délelőtt az ovisoknak, és sulisoknak volt film, este pedig a felnőttek élvezhették a Kincsem brutál jó, itt-ott sziporkázó jelenetektől még kedvesebb magyar filmet. Mondanom sem kell, hogy végig nagyon élveztük. Van benne minden: történelem, izgalom, humor, bölcsesség, szeretet és szerelem. Tehát egy a lényeg: egy percig sem untam magam a film alatt. 

Úgy döntöttem, hogy a már másfél éve egy dobozban kuporgó és nem használt összes kreatív cuccomat a helyi óvodának ajándékozom, és bizony nagy örömmel is fogadták.

Zsófi, a hóangyal.

Herendi Gáborral  a filmvetítés utáni interjút követően.

Karácsony

Úgy érzem idén sikerült nem tömeg cikket ajándékozni, amire az embernek jóformán nincs szüksége, és mi sem olyan ajándékokat kaptunk. Ebben az évben valami isteni sugallattól vezérelve két gasztroajándék is készült, pedig ilyet is már nagyon rég szerettem volna ajéndékozni  Meggyújtottunk minden vasárnap egy gyertyát az adventi koszorún, tavaly ez kimaradt. Egysmás dologgal csúsztam a készülődésben. A képeslapokat egy héttel később adtam fel, és a fát is csak pár nappal Szenteste előtt szereztük be, azt is villámgyorsan, 10 perccel zárás előtt, valamint karácsonyi vásárba is később mentünk. Összegezve a szokásos menet, de amire igazán vágytam, s ami nélkül igazán meglettem volna, nem jött el. Férj szerint még idő kell, de már rajta vagyok az úton. Bárcsak látnám már a fényt az alagút végén.

Instant muffon férj keresztszüleinek

Narancsos-csoki likőr anyuéknak.

Az idei kari fánk.

Szombati adventi sütés-főzés a srácokkal. Ez után mentünk karácsony előtti szomszédolásra.😊

A ház

Házunk táján nagy dolgok nem történtek. Befejeződtek a már elkezdetett munkák. Férj a házban szintén befejezett elkezdett munkákat, rendeltünk bár székeket, szerintem gyönyörűek, és az előszobából kicipeltük a nagy ruhás szekrényt, hogy rendes előszobai bútor összeállítást vehessünk oda. 

Íme ilyen volt a mi decemberünk.